Balesete miatt lemondta fellépéseit Ed Sheeran
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú lábadozás elé néz a közelmúltban balesetet szenvedett slágergyáros.
hirdetés
Ed Sheeran az Instagramon jelentette be rajongói legnagyobb szomorúságára, hogy ázsiai fellépéseinek nem tud eleget tenni balesetéből és az abból való felépülésből kifolyólag, így átütemezte menetrendjét – a koncertek később kerülnek pótlásra.
Az énekes éppen Londonban kerekezett, amikor egy autó elütötte, az incidens során pedig eltört a jobb csuklója és a bal könyöke, így egy darabig biztosan nem tud majd gitárt ragadni, ami egyébként a védjegyévé vált az elmúlt években.
Az orvosomnál tett látogatásom során bebizonyosodott, hogy a jobb csuklóm és a bal könyököm törése nem teszi lehetővé számomra, hogy színpadra álljak jelen pillanatban, ami sajnálatos módon azt jelenti, hogy a tajpeji, oszakai, szöuli, tokiói és hong-kongi show-k nem tudnak lezajlani a tervek szerint. Arra várok, hogy kiderüljön, miképp alakul a felépülés folyamata, mielőtt döntést hoznánk e fellépésekkel kapcsolatban
– olvasható a bejegyzésben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











