Bemutatta új videoklipjét az Amberian Dawn
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan megjelenik a formáció új nagylemeze, a napokban pedig megosztották a várva-várt kisfilmjüket is.
hirdetésAhogyan arról már többször is beszámoltunk, november 10-én kerül majd a lemezboltok polcaira a finn formáció legújabb nagylemeze, ami a Darkness Of Eternity elnevezést kapta. A Päivi Virkkunen vezette együttes már teljes egészében lerántotta a leplet újdonságáról, ugyanis mind az album borítója, mind a dallista is egyaránt be lett már mutatva.
Az is köztudott tény, hogy a dalok többsége igazi metálhangzású nóta lesz, de olyan tételek is hallhatóak lesznek majd, amik sokkal inkább poposan fognak csengeni. Mindezeken felül, Tuomas Seppälä azt sem titkolta el, hogy – az előző lemezhez hasonlóan – ezen a korongon is a 2014-es megjelenésű Magic Forest nevezetű lemezük története kap újfent folytatást.
Néhány hónapja, belehallgathattunk egy új dalba a Dragonflies című szám képében, a múlt hónapban pedig megjelent az első hivatalos szerzeményük is, ami a Maybe címet kapta, és amin fellelhetőek az ABBA stílusjegyei, ugyanis a svéd négyes munkássága inspirálta a korongon helyet kapott szerzeményeket.
A srácok nemrégiben azt is elárulták, hogy már javában forgatják legújabb videoklipjüket, azt azonban nem árulták el, hogy melyik dalhoz is forognak a kamerák - egészen máig. Mindezeken felül, a közelmúltban megosztottak egy több, mint ötperces videót, melynek keretein belül az összes dalba belehallgathatunk.
Az izgalmak további fokozásának érdekében, néhány órája nyilvánosságra hozták várva-várt kisfilmjüket is, ami az I'm The One című számhoz készült és október 13-án került fel a Napalm Records lemezkiadó hivatalos YouTube-csatornájra, ám csupán a mai napon fedték fel megjelenését. Íme!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











