Szünetet rendeltek el a 13 okom volt forgatása közben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Deadline értesítette a rajongókat arról, hogy a Jay Asher regényén nyugvó széria második évadának forgatásában rövidebb szünet állt be.
hirdetésAggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a készítők mindössze pár napot vehettek ki, aminek hátterében az Észak-Kaliforniát sújtó tűzvészek állnak. Az utóbbi időben ugyanis több, mint húsz alkalommal lobbant tűz e területen, melynek következtében sokan kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, amíg a tűzoltók a lángok megfékezésén fáradoztak.
A készítők hivatalosan csak ma és holnap vannak szabadságon – értesüléseink szerint leghamarabb vasárnap állnak ismét munkába. (A pénteket és a szombatot már korábban megkapták szabadnak.) A legtöbben azt tervezik, hogy hazautaznak, hogy megnézzék, minden rendben van-e az otthoniakkal, akiknek jó része épp a tűzvész sújtotta térség közelében él.
A rövid leállás mindazonáltal valószínűleg nem befolyásolja nagyban a 13 okom volt második évadának képernyőre kerülését – a történet majd csak valamikor 2018-ban folytatódik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











