Jennifer Lawrence nem vágyik gyerekekre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az éhezők viadala sztárja ugyan már abban a korban van, amikor a nők érezni kezdik biológiai órájuk ketyegését, ő azonban másokkal ellentétben gondolni sem tud a majdani anyaságra.
hirdetésJennifer Lawrence-et az E! Online faggatta arról, nem érzi-e már a zsigereiben a gyerekek utáni vágyat most, hogy lassan a 30 felé közeledik, mire így válaszolt az Oscar-díjas színésznő:
Egyáltalán nem! Ahogy öregszem, egyre kevébé vágyok gyerekekre, ami kezd megrémíteni. Nem hiszem, hogy ennek így kéne lennie. Amikor 21-22 éves voltam, alig vártam, hogy anyává váljak, most viszont...
– nyilatkozta fintorgó arccal, pedig boldog párkapcsolatban él Darren Aronofsky rendezővel, aki a főszereplésével készült Anyám! című film direktora is volt egyben.
Hiszek abban a metaforában és üzenetben, amit Darren közvetíteni szeretett volna a filmmel. Amikor először olvastam a forgatókönyvet, azt gondoltam, túl sötét. Nem akartam az otthonomban tudni ezt a szkriptet, aztán beláttam, hogy Darren pont ezért géniusz. Ezért akartam annyira együtt dolgozni vele. Nem ismer félelmet, furfangos, én pedig egyetértek a film üzenetével.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.











