Alonso nyerte az első koreai futamot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fernando Alonso nyerte meg a legelső koreai futamot, amin végig esett az eső.
hirdetés
Az első dél-koreai nagydíjon végig esett az eső. A levegő és az aszfalt hőmérséklete egy-két fokkal 20 °C alatt volt a start előtt. A rajtot a verseny irányítói 10 perccel későbbre halasztották, és bejelentették, hogy a mezőny a biztonsági autó (Safety Car) mögül fog elrajtolni. Azonban a 10 perces halasztás helyett 1, 5 órás késés volt. A 17. kör végén kiállt a biztonsági autó, így végre egyedül tehették meg a versenyzők az első körüket.
Mivel az aszfalt a várhatónál is vizesebb volt, így 9 pilóta esett ki a futam folyamán: a 20. körben Mark Webber óriási tempó alatt megcsúszott, és Nico Rosberg nekiment a Red Bull-osnak, így mind a ketten kiestek. A 27. körben Jarno Trulli és Lucas di Grassi esett ki. A 31. körben Sébastien Buemi Timo Glockot próbálta megelőzni, de a vizes pályán nem tudott eléggé elfordulni, így mindketten kiestek. Továbbá a 41. körben a Renault pilótája, Vitalij Petrov nagyon összetörte autóját, és szintén kiesett. A másik Red Bull-pilóta, Sebastian Vettel is kiesett. Motorja felmondta a szolgálatot. A 47. körben Adrian Sutil esett ki.
A leggyorsabb kört Fernando Alonso mente, és ő is lett az első helyezett.
A végeredmény:
- Fernando Alonso
- Lewis Hamilton
- Felipe Massa
- Michael Schumacher
- Robert Kubica
- Vitantonio Liuzzi
- Rubens Barrichello
- Kobajasi Kamui
- Nick Heidfeld
- Nico Hülkenberg
- Jaime Alguersuari
- Jenson Button
- Heikki Kovalainen
- Bruno Senna
- Jamamoto Szakon
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











