Pénteken új dalt hoz nyilvánosságra a Leander Kills
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövő pénteken érkezik a csapat második nagylemeze, melyről hamarosan újabb dalt mutatnak majd be.
hirdetés
Ahogyan arról többször is hírt adtunk, a zenekar bemutatkozó lemeze, a tavaly márciusban boltokba került Túlélő országszerte elsöprő sikereket aratott. Köteles Leander és társai idén megjelentették első angol nyelvű középlemezüket is, ami a Stabbing Westward elnevezést kapta, nem sokkal később pedig egy új dalt is nyilvánosságra hoztak a Vigyetek Kórházba című szám képében, mely nóta egy kisfilm keretein belül került fel a YouTube-ra.
Ezt követően bejelentették második korongjuk érkezését, ami szeptember 22-én kerül a boltok polcaira, és az Élet a halál előtt elnevezést kapta. Az újdonság beharangozója egyébként az Élet címre keresztelt szerzemény volt, melynek angol változatával, a Live Before You Die-jal is megismerkedhettünk – magyar megfelelőjéhez hasonlóan, egy videoklip keretein belül. A srácok továbbá azt is elmondták, hogy külföldön is szeretnének szerencsét próbálni, így a korongnak lesz egy angol nyelvű változata is. A múlt héten meglepetésként felfedték az új korong borítóját is, amihez egy feladvánnyal készültek.
Néhány órája, hivatalos Facebook-oldalukon közölték, hogy pénteken, azaz szeptember 15-én egy új dalt hoznak majd nyilvánosságra (ami ezúttal csupán a Spotify-on lesz elérhető), ezáltal pedig azt is megtudhattuk, hogy a szerzemény képében egy új kislemezt köszönthetünk, melynek címe Ha elmész lesz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













