Sabaton: Megérkezett a játékkedvelők új kedvence
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A svéd csatametálosok néhány hónapja egyesültek a World Of Tanksszel , most pedig újabb meglepetés látott napvilágot.
hirdetésAz utóbbi időben, több ízben is beszámoltunk a Sabaton és a World Of Tanks csapata között köttetett egyesülésről, most pedig újabb meglepetésre derült fény. Egy korábbi közleményben elárulták, hogy a a Wargaming- és a Sabaton-rajongók temérdek érdekességekre számíthatnak, ám azt akkor még nem árulták el, hogy mivel is kapcsolatban.
Nem sokkal később kiderült, hogy a Sabaton egy saját applikációt indított hódító útjára, melynek kinézetét a World of Tanks csapatának köszönhetik. Mindezeken felül, a Joakim Brodén vezette katonák néhány betekintő által közölték, hogy új kisfilmjük is készülőben van, tegnapelőtt, azaz augusztus 16-án bemutatásra került a Primo Victoriához készült video, mely nóta a zenekar egyik leghíresebb himnuszaként van számon tartva, 2005-ben pedig ezen a néven debütált első korongjuk is, ami azonnal hatalmas sikernek örvendett.
Meglepik sorozata itt azonban még nem ért véget; a minap ugyanis a Worls Of Tanks bejelentette, hogy a játékot megújították, és már elérhető az első zenélő tank, ami a Primo Victoria STRV S81 elnevezést kapta. Az újításhoz azonban nem csak a Sabaton-tank dukált, hanem immáron a formáció tagjai is karakterekké váltak, így velük is bátran lehet játszani.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













