Szakítós dallal jelentkezett Rachel Crow
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai X-Faktor 19 éves felfedezettje a napokban osztotta meg újdonságát, a Dime-ot.
hirdetésRachel Crow a fent említett dalhoz videoklipet is forgatott, amit augusztus 3-án tett közzé a YouTube-on. Maga a dal a szakításról szól, hogy ejteni kell azt, aki nem úgy bánik velünk, ahogy azt megérdemelnénk. A szerzemény máris nagy sikernek örvend Rachel rajongóinak körében, ő pedig nem is lehetne boldogabb, hogy ilyen pozitívan fogadták visszatérését, hiszen legutóbb 2012-ben hallatott magáról.
Már több, mint kétszázezres megtekintésnél jár a #DIME kisfilmje. Szívem legmélyéről köszönöm nektek. Szeretlek titeket
– lelkendezett az énekesnő az Instagramon.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











