Lerántotta a leplet albumborítójáról és dallistájáról a VUUR
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Anneke és csapata októberben dobja piacra debütáló lemezét, amelyről teljes egészében lehullott a lepel.
hirdetésŐsszel került majd a lemezboltok polcaira a holland énekesnő új csapatának bemutatkozó korongja, ami az In This Moment We Are Free – Cities elnevezést kapta. Az október 20-án érkező lemezről már bemutattak egy dalt a Days Go By – London című szám képében, mely nóta az 1666-os londoni tűzvészről íródott. Anneke azonban egy interjú keretein belül elárulta, hogy az albumon helyet kapó dalok mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg majd, és egy-egy történelmi eseményt mesélnek el.
A múlt hónapban, hivatalos Instagram-profiljukon keresztül osztották meg a rajongókkal, miszerint a SchramStudio'S falain belül már készül első kisfilmjük is, ám azt még egyelőre nem árulták el, hogy melyik szerzeményük is kerül megfilmesítésre. Nemrég viszont újabb meglepetéssel szolgáltak, ugyanis bemutatták a kiadvány borítóját és dallistáját, ami mindösszesen tizenegy tételt foglal magába, és ha mindez nem lenne elég, még egy előzetest is közzétettek, mely által az összes dalba belehalgathatunk.
Íme a dallista:
- My Champion – Berlin
- Time – Rotterdam
- The Martyr And The Saint – Beirut
- The Fire – San Francisco
- Freedom – Rio
- Days Go By – London
- Sail Away – Santiago
- Valley Of Diamonds – Mexico City
- Your Glorious Light Will Shine – Helsinki
- Save Me – Istanbul
- Reunite! – Paris
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











