Mégis kötélnek állt! Ismét Daniel Craig lesz James Bond
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ki tudja, miért, de a 49 éves filmsztár mégis úgy döntött, elvállalja a 007-es ügynök szerepét.
hirdetésDaniel Craig a 007 Spectre: A Fantom visszatér mozikba kerülése után úgy nyilatkozott, hogy olyannyira elege van James Bond karakteréből, hogy inkább felvágná az ereit, mint hogy ismét a bőrébe bújjon annak ellenére is, hogy a szerep igen szép összeget hozott a konyhájára.
Nem, jelen pillanatban nem vagyok kész arra, hogy újra őt alakítsam. Egyáltalán nem. Ez így is van jól. Túl vagyok rajta. Végeztünk. Minden, amire vágyok az, hogy továbbléphessek
– magyarázta akkoriban a színész.
Tavaly már arról szóltak a híradások, hogy a Sony pofátlanul nagy összeggel, 150 millió dollárral (~ 38.3 milliárd forint) bírná maradásra Craiget, ő azonban ennek ellenére sem kívánkozott ismét titkosügynökösdit játszani, mostanra azonban – ki tudja, milyen hatásra – mégis meggondolta magát.
Az ET ugyanis arról számolt be, hogy a színész főszerplésével készülő új Bond-film 2019. november 8-án, a Metro-Goldwyn-Mayer szárnyai alatt kerül a mozikba. A történetet Neal Purvis és Robert Wade írják, akik a korábbi filmek készítéséből is kivették részüket.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











