Két év múlva jön a mozikba a Wonder Woman 2
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wonder Woman óriási sikerének köszönhetően egész franchise épül a karakter köré.
hirdetésMár eddig is köztudott volt, hogy folytatást kap a Wonder Woman, néhány órája pedig az is kiderült, mikor kerül a történet folytatása a mozikba. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a készítők 2019. december 13-ára tűzték ki a második rész premierdátumát, vagyis még majdnem két és fél évet kell várnunk arra, hogy láthassuk a mozikban.
Úgy tudjuk, hogy az első filmet rendező Patty Jenkins jelenleg is tárgyal a direktori székbe való visszatéréséről, de egyelőre nem született végleges döntés az ügyben. Jó hír viszont, hogy Gal Gadot ismét elvállalta a csodanő szerepét, ám az már kérdéses, hogy a Steve Trevort alakító Chris Pine is leszerződik-e újra a produkcióhoz.
A Wonder Woman egyébként a vártnál is jobban teljesített: idáig 389 millió dollár (~ 99.2 milliárd forint) bevételt hozott készítőinek, így túlszárnyalta a Marvel újdonságát, a szintén nagy népszerűségnek örvendő, A galaxis őrzői vol. 2. című alkotást. Aki pedig nehezen bírná kivárni a csodanő újbóli mozivászonra kerülését, jó hírrel szolgálhatunk, ugyanis a hamar közönségkedvenccé vált karakter a novemberben mozikba kerülő Az Igazság Ligája című akciófilmben is felbukkan majd.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











