Még véget sem ért, már készül is a Teen Wolf rebootja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem csoda, ha az MTV nehezen válik meg a Teen Wolftól, hiszen ez volt az első forgatókönyvvel rendelkező sorozata a csatornának.
hirdetésJúlius 30-án tér vissza a Teen Wolf a hatodik évad „B” részével, ami még számtalan izgalmat tartogat, tekintve, hogy olyan köüzönségkedvenc színészek térnek vissza a fináléig, mint Dylan O'Brien (Stiles), Colton Haynes (Jackson) és Charlie Carver (Ethan). Addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán, ám ha valami, az biztos, hogy már készül a sorozat rebootja, amiben egy teljesen új stáb bizonyíthat, ugyanakkor számíthatunk jelenlegi kedvenceink felbukkanására is benne.
Ezek a karakterek és a történet elérték a csúcsot. Jelenleg is tárgyalunk Jeff Davis kreátorral azt illetően, miképp tarthatnánk életben a franchise-ot
– nyilatkozta a reboot kapcsán az MTV elnöke, Chris McCarthy a The Hollywood Reporternek.
A Teen Wolf egyébként az azonos címen futó (hazánkban Az ifjú farkasemberként mutatták be) Rod Daniel rendezte, Michael J. Fox főszereplésével készült film rebootjaként került a képernyőre, ám hamar kinőtte, túlszárnyalta azt. A stáb ma, a San Diego-i Comic-Conon jelenik meg a folytatással kapcsolatban.
A rebootok egyébként is virágkorukat élik napjainkban: több év kihagyás után folytatódik / folytatódott az X-akták, a Will és Grace, az American Idol, A szökés, a Szívek szállodája, a Bír-Lak és még hosszan sorolhatnánk.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











