Evan Rachel Wood durván kiosztotta Ben Afflecket
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Westworldben nyújtott alakításáért Emmy-díjra jelölt színésznő a Twitteren tette helyre kollégáját egy korábbi nyilatkozata miatt.
hirdetésEvan Rachel Wood kiakadt! A 29 éves színésznő nemrég kezébe vette a Paper magazin legfrissebb számát, melynek hasábjain Kevin Smith, az 1997-ben bemutatott Comic strip – Képtelen képregény rendezője elárulta, hogy a film sztárja, Ben Affleck annak idején úgy nyilatkozott, hogy
Amikor egy férfi megcsókol egy másik férfit, az állítja a legnagyobb kihívás elé az adott színészt.
Evan minden bizonnyal nem értett egyet ezzel a húsz éve tett kijelentéssel, melyre ekképp reagált a Twitteren:
Próbáld ki, milyen, amikor megerőszakolnak egy jelenetben. Nőj fel, Ben! A témához kapcsolódik, hogy azt hiszitek, mi, nők szívesen megcsókoljuk azokat a férfiakat, akiket meg kell. Csak mert férfi-nő közötti csók, az nem jelenti azt, hogy élvezzük is. Öhöm
– írta a színésznő, noha az a fent említett lap cikkéből nem derült ki, hogy kollégája azóta is így vélekedik-e az azonos neműek csókjáról.
A téma egyébként több okból is érzékenyen érinti a színésznőt: egyrészt biszexuális, ami miatt bevallása szerint már több ízben is érték negatív atrocitások; másrészt épp tavaly hozta nyilvánosságra, hogy két ízben is megerőszakolták korábban – az egyik elkövető az egyik barátja volt, a másik egy bár tulajdonosa.
via HollywoodLife
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













