Nudista strandon kapták lencsevégre Shay Mitchellt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 30 éves sorozatsztárt tegnap, Míkonosz szigetén csípték el a paparazzók, amint önfeledten strandolt barátai társaságában.
hirdetésShay Mitchell bár sosem volt szégyenlős, ilyen sokat eddig mégsem mutatott meg magából – igaz, ezúttal sem önszántából akart a címlapokra kerülni. A színésznő Míkonoszon pihen a barátaival, tegnap pedig úgy döntöttek, ellátogatnak egy nudista strandra, ahol Shay egy zöld bugyiban és egy narancssárga bikinifelsőben jelent meg, idővel azonban alkalmazkodva a többi strandolóhoz, utóbbitól könnyűszerrel megszabadult – nem számolva azzal, hogy a lesben álló lesifotósok csak erre vártak.

A skót, ír és filippínó felmenőkkel rendelkező barna hajú szépségnek azonban nincs oka szégyenkezni, hiszen annak ellenére is kifgástalan az alakja, hogy imádja a gyorséttermi ételeket. Természetesen tesz is azért, hogy csinos legyen – igyekszik odafigyelni a táplálkozásra és rendszeresen edz is.
Igazán nagyon élvezem a mozgást, edzéseimet spinninggel, boxolással és túrázással egészítem ki. Az aktív életmód teszi lehetővé számomra, hogy időnként megengedjek magamnak egy kis bűnözést.
További képekért kattints ide!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











