Szíj Melinda mégis marad a Megasztárban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Megasztár-versenyző ki akart lépni a tehetségkutatóból szerelme és gyerekei miatt, de mégis marad a műsorban, ameddig csak lehet.
hirdetés
A Megasztár 41 éves versenyzőjéről az elmúlt napokban sokat hallhattunk, miszerint otthagyja a népszerű tehetségkutatót. Szíj Melinda már korábban elmondta, hogy párja és családja sajnos nem igazán támogatja őt. Már a Mega-házba való beköltözést sem akarta neki engedni párja, Péter, azonban Melinda mégis úgy döntött, hogy valóra váltja álmát!
Több interjúban is nyilatkozott arról, hogy 2 éves kapcsolatának minden jel szerint vége. A férfi szerint egyáltalán nem felelősségteljes döntés otthagynia a családját, és az éneklést választania ehelyett. A napokban azonban felcsillant a pár számára a remény, hogy kapcsolatuk újra működhet. Melinda és Péter a hétvégén elég sok időt töltöttek együtt, sokat beszélgettek és sétáltak. Melinda állítja, hogy szeret a Megasztárban lenni, a házban, és sok kedves emberrel együtt lenni jó.
Már csak pár nap, és megtudhatjuk, hogy Melinda mit fog énekelni a műsorban, és persze, hogy továbbjut-e.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











