Első szexuális élményéről vallott Colton Haynes
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Teen Wolf sztárja igazán korán kezdte! Szüzességét elmondása szerint 13 éves korában veszítette el.
hirdetésColton Haynes nemrég a SiriusXM rádióállomásnál vendégeskedett Andy Cohen műsorában, amikor szóba került a szexualitás és az első együttlét, amiről ekképp nyilatkozott:
13 éves koromban, egy lánnyal és egy fiúval vesztettem el a szüzességemet. Erről korábban még nem meséltem. A lány két évvel idősebb volt tőlem, a srác pedig 16 körüli lehetett. Nem mondanám, hogy a szó szokványos értelmében édeshármas volt, de mind részt vettünk a dologban. Számomra ez volt az első alkalom, nagyon izgalmas volt.
A 28 éves színész egyébként egy évvel ezelőtt vállalta fel másságát az Entertainment Weeklynek adott interjúja keretein belül, bár már jóval ezt megelőzően is pletykáltak szexuális hovatartozásáról.
Közzé kellett volna tennem egy nyilatkozatot vagy valamit, de egyszerűen nem voltam készen rá. Azt hiszem, idővel mindenki meghozza a döntésést, amikor készen áll, de én nem éreztem így. Úgy gondoltam, cserben hagyom az embereket azzal, hogy nem mondom el azt, amit már el kellett volna. (...) Jelenleg boldogabbnak és egészségesebbnek érzem magam, mint valaha, és ez az, ami igazán fontos. Abban hiszek, hogy maximálisan ki kell élnünk az életet, és nem szabad hagynunk, hogy átvegyék fölöttünk az irányítást mások
– nyilatkozta tavaly májusban, azóta pedig a szerelem is rátalált Jeff Leatham oldalán, akivel márciusban jegyezték el egymást.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











