Elhunyt Adam West, a világ első Batmanje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gyászol a világ és a filmek, sorozat rajongói: elhunyt Adam West, az első Batman.
hirdetés88 éves korában hunyta örök álomra a szemét Adam West, amerikai színész, a 60-as évek első Batmanje. A színész egy éve küzdött a leukémiával, és a mai napon, Los Angeles-i házában érte a halál. A szomorú hírt a színész családjának szóvívője erősítette meg ma délután.
Kultikus szerepe után a Batman-sorozatban nem igazán volt egyéb munkája, hiszen a világ a szuperhősként ismerte meg a színészt. Jóval később a Family Guy sorozatban szinkronizálta a róla elnevezett polgármestert.
Adam West 1928-ban született Washington államban, majd 1950-ben indította el a karrierjét. Háromszor nősült, hat gyermeke, öt unokája és két dédunokája született.
A színész gyerekei azt nyilatkozták, hogy apjuk mindig úgy látta magát, mint egy fényes lovag, aki arra törekedett, hogy pozitív hatással legyen a rajongók életére
– írta a Guardian.
A népszerű TV-sorozat 1966 és 1968 között futott.
Nyugodjék békében!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











