Dokumentumfilmmel jelentkezik a Slipknot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2014-ben debütált a csapat legutóbbi nagylemeze, hamarosan pedig egy dokumentumfilmet is megjelenítenek.
hirdetés
Három éve került az üzletek polcaira az együttes legutóbbi stúdiólemeze, ami a 5: The Gray Chapter elnevezést kapta. A srácok jelenleg is e korongot népszerűsítik világszerte, ám a formáció ütőse tavaly a Teamrocknak azt nyilatkozta, hogy már a hatodik lemez megjelenésére sem kell sokat várni.
A lemez megjelenése egyelőre bizonytalan, viszont a csapat egy sokkal jobb hírrel szolgált a rajongóknak, miszerint megjelenítenek egy megközelítőleg 90 perces dokumentumfilmet, ami a Day Of The Gusano elnevezést kapta, és ami még ennél is jobb hír, hogy mindezt csupán egyetlen nap erejéig a moziban is meg lehet tekinteni, mely felvétel szeptember 6-án kerül a vásznakra. A film egyébként egy 2015-ös mexikói fellépésen került megörökítésre, ami azért fontos a Corey Taylor vezette formáció számára, mivel ez volt az első fellépésük Mexikóban, és amivel egyébként a legnagyobb álmuk vált valóra.
A Slipknotnak még mindig vannak álmai, és az egyik közülük az volt, hogy Mexikóban játszhassunk. Az álmok továbbra is fontosak számunkra, és a tény, hogy az egyik valóra vált még mindig hihetetlen. Köszönöm. Nagyon jól éreztük magunkat a mexikói Knotfesten, mivel nemcsak a barátaimmal és a zenekarral kellett közreműködni, hanem a rajongókkal és természetesen a tömeggel is egyaránt. Egy szóval: a világgal.
– árulták el a csapat tagjai.
A formáció egyébként egy különlegességgel is készült a rajongóknak, ami abból áll, hogy június 13-ig kérdéseket lehet a tagoknak feltenni Facebookon és Twitteren is egyaránt, melyhez csak annyit kell tenni, hogy az #AskSlipknot hashtag használatával bármilyen kérdést feltehetsz a srácoknak a dokufilm forgatásáról, és a vetítéséről is egyaránt, Corey és csapata pedig készségesen fog válaszolni rájuk. Le ne maradjatok róla!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











