Imételten Magyarországra látogat az Amon Amarth
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly jelent meg a csapat legutóbbi nagylemeze, mellyel ismét meglátogják a magyar közönséget.
hirdetésTavaly márciusban került az üzletek polcaira az Amon Amarth legújabb nagylemeze, amely a Jomsviking elnevezést kapta. A világszerte elismert zenekar az eddigi legsikeresebb lemezét tudhatja magáénak, ugyanis szerepel rajta egy duett is, amelyet a már-már legendás Doro Pesch-sel készítettek el. Az első hivatalos dal és klip a First Kill volt a lemezről, amely egyben az album felvezetőjeként is szolgált.
Szeptemberben újabb kisfilmmel örvendeztették meg a metálközönséget a srácok a Raise Your Horns című dalhoz készült kisfilm képében, melynek különlegessége abban rejlik, hogy nemcsak rajongók, hanem kollégák is szerepelnek benne: fellelhető többek között Joakim Brodén (Sabaton), Doro Pesch (ex-Warlock, Doro), Floor Jansen (ex-After Forever, ReVamp, Nightwish) és Matt Heafy (Trivium) is.
A csapat egyébként fellépett a tavalyi Rockmaraton fesztiválon is, de a srácok december 6-án visszatértek Magyarországra, és budapesti Barba Negrában csaptak egy hatalmas vikinges bulit. Ha esetleg mind két fellépésről lemaradtál, és nagyon szeretnéd látni a csapatot élőben, akkor itt a kelendő alkalom bepótolni lemaradásod, ugyanis Johan Hegg és társai augusztus 23-án ismételten színpadot robbant a Barba Negrában!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











