Ben McKenzie feleségül vette Morena Baccarint
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szerelmesek a hétvége során, a New York-i Brooklyn Botanical Gardensben kötötték össze életüket.
hirdetésHét hónappal eljegyzésük után egybekelt Ben McKenzie és Morena Baccarin! A szerelmesek 2015 szeptembere óta alkotnak egy párt, első közös gyermekük, Frances pedig múlt márciusban jött világra, valamint együtt nevelik a színésznő volt férjéhez fűződő házasságából született fiát, Juliant is.
Én nagyon laza, engedékeny apa vagyok. Az apaság nagyszerű dolog, imádom, örömömet lelem benne
– nyilatkozta egy régebbi interjúban McKenzie, aki bár a Gotham forgatásán szeretett bele Baccarinba, de mint kiderült, már sokkal régebben is ismerte élete párját, csak épp nem vett róla tudomást. Első találkozásukra A narancsvidék forgatásakor került sor.
Látszólag nem is törődtem vele. Most azt gondolom,
Miféle idióta az, aki magasról tesz egy ilyen elbűvölő, gyönyörű, kifinomult, intelligens és sikeres nőre?, aztán eszembe jut, milyen voltam 25 évesen, és rájövök, pontosan ilyen idióta voltam.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













