Nicole Kidman zavarba hozta Kit Haringtont – videó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A két színész tegnap este a The Late Late Show londoni különkiadásában vendégeskedve találkozott egymással.
hirdetésJames Corden műsorvezető először Nicole Kidman, majd Kit Harington magánéletéről kíváncsiskodott, és a Trónok harca sztárja ekkor hozta nyilvánosságra, hogy a közelmúltban összebútorozott szerelmével, Rose Leslie-vel, akivel egyébként épp a sorozat forgatásán szerettek egymásba. A pár 2012 óta se veled, se nélküled kapcsolatot ápol, de mivel az utóbbi másfél évben pozitívan alakultak a dolgaik, és Kit legjobb barátja, egyben lakótársa kiköltözött a lakásából, a színész elérkezettnek látta az időt arra, hogy összebútorozzon Rose-zal.
Összeköltöztem a másik legjobb barátommal, Rose-zal, így most nagyon boldog vagyok. Jól alakulnak a dolgok, neki pedig vannak ötletei a házzal kapcsolatban
– magyarázta Harington, és bevallotta, hogy szerelmének az volt a kívánsága a beköltözése után, hogy a konyhát helyezzék át a földszintre.
A történet Kidmant is meghatotta, és fel is tette az őt akkor már percek óta feszítő kérdést, hogy Harington tervezi-e feleségül venni a kedvesét, elvégre meglátása szerint, ha már együtt élnek, illene, hogy legalább jegyben járjanak. A kérdéstől Kit teljesen zavarba jött és elpirult, majd visszafogottan úgy válaszolt, hogy lépésről lépésre haladnak előre a kapcsolatukban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











