Taylor Swift már a szüleinek is bemutatta új pasiját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy kapcsolat komolyságát mi sem mutatja jobban, mint amikor az ember bemutatja a szerelmét a családjának. A Grammy-díjas énekesnő úgy érezte, megérett erre a mérföldkőre a kapcsolata, így hazavitte Joe Alwynt Nashville-be.
hirdetésÉrtesüléseink szerint a pár egy privát géppel szelte át az óceánt, hogy minél kisebb feltűnést keltsenek, majd egy családi vacsora keretein belül sor került a nagy ismerkedésre is. Taylor a rokonain túl a barátainak is bemutatta Joe-t, akik jól kijönnek a kezdő színésszel.
Őszintén szólva, ha a barátaim boldogok, én is az vagyok. Ez minden, ami érdekel. Teljesen be vagyok zsongva, ez egy nagyon jó időszak az életemben
– nyilatkozta nemrég Selena Gomez Taylor szerelmi életére és boldogságára (valamint sajátjára) utalva.
Swift egyébként már eddig is minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy titokban tartsa viszonyát, hiszen tanult a korábbi hibákból, és nem szeretné, ha a sajtó folyamatosan azon csámcsogna, kivel és hol tölti az idejét.
via Seventeen
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











