Megjelent a Fifth Harmony Camila Cabello nélküli első kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A múlt decemberben négyfősre csökkent lánybanda most jelentette meg első új kislemezét.
hirdetésCamila Cabello távozása mély nyomot hagyott a Fifth Harmony tagjaiban, de a lányok sikeresen összeszedték magukat, és még több energiát fektettek új kislemezükbe, a most megjelent Downba, ami az első olyan kiadványuk, amelyikhez Camila neve nem köthető. A szerzemény elkészítésében Gucci Mane is közreműködött.
A Dinah Jane, Ally Brooke, Lauren Jauregui és Normani Kordei alkotta csapat januárban harangozta be, hogy visszatértek a stúdióba – jelenleg is új lemezükön dolgoznak. Elmondásuk szerint megéri kivárni újdonságukat, és igyekszenek a történtektől függetlenül is elégedetté tenni rajongóikat.
Ami Camilát illeti, az ő dolgai is remekül alakulnak: múlt hónapban jelentette meg Crying in the Club című kislemezét, ami az év szeptemberében megjelenő első szólólemezén, a The Hurting, The Healing, The Loving elnevezésűn kap majd helyet. Az énekesnőnek Sia és Benny Blanco segített a dalok megírásában – értesüléseink szerint eddig összesen hét szerzeményt rögzítettek, melyek között találhatunk Pharrell Williamsszel, Ed Sheerannal és Charli XCX-szel közös nótákat is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











