Taylor Swift belefáradt a Katy Perryhez fűződő vitába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Évek óta tart a viszály a két énekesnő között, és bár nemrég felcsillant a remény a békülésre, nem biztos, hogy az valaha meg fog valósulni.
hirdetés
Katy Perry nemrég úgy nyilatkozott, hogy még idén megjelenő új lemezén nem kapott helyert olyan dal, amivel bárkit is fricskázni akarna, ám ezzel szemben megjelentette a Swish Swish című szerzeményt, mely egyértelmű utalásokat tartalmaz a közte és Taylor Swift között feszülő viszályra. Később cáfolta, hogy kolléganőjéről szólna a dal, mi több, úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Swift megkeresné, hogy rendezzék a soraikat, nem zárkózna el előle.
A két énekesnő barátsága egyébként háttértáncosaik miatt romlott meg még évekkel ezelőtt, és sajnos azóta sem tudták megbeszélni a dolgot. Az Us Weekly úgy tudja, hogy míg Katy békülni szeretne, addig Taylor szíve szerint inkább elfelejtené az egészet, mert bele van fáradva a drámázásba.
Őszintén szólva Taylor nem akar ennek a részese lenni, ezért is kerüli a témát. Nem akar vitatkozni
– nyilatkozta egy bennfentes.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.













