Cher bevallotta, hogy nem szereti a saját zenéjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 70 éves díva a Billboard magazinnak adott interjút életöltőnyi hosszúságú karrierjéről.
hirdetésChert eddigi pályája során a film- és zeneipar lehető legnagyobb elismerésnek számító díjaival jutalmazták – nyert Oscart, Golden Globe-ot és Grammyt is –, ő azonban mégsem elégedett – legalábbis zenei munkásságával biztosan nem. Elmondása szerint ki nem állhatja a saját zenéjét.
Nem vagyok Cher-rajongó. Szégyellem magam az olyan dalokért, mint amilyen a Gypsys, Tramps & Thieves; a Half-Breed és a Dark Lady. Különösen utálom az It's a Man's World albumot, egy rakás szar. Már nem is emlékszem, milyen dalok vannak rajta, utálom az egészet
– nyilatkozta a színész-énekesnő, és a vele interjút készítő riporter legnagyobb meglepetésére azt is bevallotta, hogy legnagyobb slágere, az 1999-ben kiadott Believe sem tartozik a kedvencei közzé, sőt!
Utáltam azt a dalt, még rögzíteni is rémálom volt.
Chert egyébként a hétvégén megrendezésre kerülő Billboard Music Awardson az Ikon-díjjal jutalmazzák, amit a zeneiparban elért teljesítményére és a fiatalabb generációra gyakorolt hatása miatt adnak át neki. Ő azonban erre sem úgy tekint, mint megtiszteltetésre.
Az ikon egy hülye szó. Nem szeretek öregedni. Sokkoló, hogy az én koromban még most is végig tudok masírozni a színpadon. Régen azt hittem, meg sem érem a hetvenet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











