Még idén képernyőre kerül az Agymenők testvérsorozata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Young Sheldon címmel sugározza a CBS az Agymenők várva várt testvérsorozatát.
hirdetésTavaly novemberben jelentette be a CBS csatorna, hogy a Jim Parsons alakított Dr. Sheldon Cooper önálló szériát kap, melynek középpontjában a karakter gyerek- és tinédzserkori évei állnak. Már akkor kiderült, hogy az Agymenők stábjából egyetlen szereplő sem köszön vissza a Young Sheldon címre keresztelt produkcióban – egyedül Parsons veszi ki a részét annak elkészüléséből, ugyanis egyrészt ő narrálja a történéseket, másrészt pedig executive producerként tevékenykedik majd.
A fiatal Sheldon szerepét Iain Armitage kapta, és az ő főszereplésével készülő széria még idén ősszel képernyőre kerül majd – ezt most jelentette be a csatorna. Pontos dátumot egyelőre nem lehet tudni, az azonban biztos, hogy csütörtök esténként tűnik majd fel a képernyőn a nem mindennapi karakter.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











