Szállodai lakosztályt tervezett Adrian Grenier
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész egy szállodai lakosztály belső kialakításának tervezését vállalta el.
hirdetés
Adrian Grenier igazán sokoldalú művésznek számít Hollywoodban, ugyanis a színészkedés mellett rendez, zenél, környezetvédelmi kampányokban vesz részt, valamint a The Skins nevű feltörekvő zenekar útját is egyengeti.
A napokban nyitották meg annak a Nashville-i 21c Museum Hotelnek a kapuit, mely egyik lakosztályának teljes berendezését is az ő elképzelései alapján alakítottak ki, melynek stílusa az általa rendezett 2010-es Teenage Paparazzo című dokumentumfilmet idézi. A díjnyertes dokumentumfilm egy kiskorú lesifotós mindennapjait mutatja be, valamint a hírességek és a társadalom egymáshoz fűződő viszonyát elemzi.
A butikhotel Adrian által tervezett lakosztályának minimalista belső kilakítása fekete-fehér fényképeket, nyomtatványokat, valamint egy vintage analóg televíziót is tartalmaz, melyen a Teenage Paparazzo kivágott jeleneteit, valamit rövidfilmeket vetítenek, melyben művészek vallanak az ismertségről, és a médiában betöltött szerepükről.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











