K-pop: Négy év után feloszlott a History
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az öt fiú (Kyungil, Dokyun, Sihyoung, Jaeho és Yijeong) 2013 áprilisában mutatkozott be először a Dreamer című dallal, mellyel azonnal belopták magukat a közönség szívébe.
hirdetés
2017. május 12-én a hivatalos fancafe-oldalán jelentette be a Fave Entertainment, hogy a History négy együtt töltött év után hivatalosan is feloszlik:
Holnaptól kezdve a History hivatalosan is befejezi a csapat promotálását. Tavaly decemberben Song Kyung Il megkezdte kötelező sorkatonai szolgálatát és a többiek is megkapták a behívójukat. Emiatt lehetetlenné válik, hogy a tagokat külön-külön is támogatni tudjuk.
Az ügynökség hozzátette, hogy a fiúk szerződése nem került felbontásra, de mint csapat, nem fognak tovább működni. Három évvel a debütálás után, szintén áprilisban jelent meg utolsó EP-jük HIM címmel, melynek címadó dala a Queen lett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











