Jennifer Morrison nélkül folytatódik az Egyszer volt, hol nem volt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 38 éves színésznő az Instagramon hozta a rajongók tudomására, hogy elhagyja a sorozatot.
hirdetés
Hat év után Jennifer Morrison úgy döntött, elég volt, így nem fogadta el az ABC csatorna által neki felkínált szerződést, ami továbbra is az Egyszer volt, hol nem volt című sorozathoz kötötte volna. Döntését alaposan megfontolta, de úgy érzi, ideje továbbállnia.
Ahogy az Egyszer volt, hol nem voltra szóló, hatéves szerződésem végéhez értem, szembe kellett néznem egy fontos döntéssel. Az ABC, Eddy Kitsis és Adam Horowitz bőszen hívtak, hogy folytassam a munkám a sorozat főszereplőjeként, de hosszú és óvatos megfontolás után úgy döntöttem, hogy mind kreatív, mind személyes szempontból az a legjobb, ha továbblépek. Az általam alakított karakterek közül Emma Swan az egyik kedvencem. Az Egyszer volt, hol nem voltban töltött hat év megváltoztatta az életemet a lehető legszebb irányba. Teljesen levesz a lábamról az a fajta szenvedély és elkötelezettség, amit a rajongók tanúsítanak a sorozat iránt, és nagyon megtisztelve érzem magam, amiért központi figurája lehettem egy ilyen különleges show-nak
– írta az Instagramon közzétett közleményében a színésznő, és hozzátette, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a széria folytatását, valamint ahogy ideje engedi, részt vesz a rajongói találkozókon is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











