Hallgasd meg a Triple H bemutatkozó dalát!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Cube Entertainment jóvoltából ismét egy co-ed formációt köszönthet a nagyérdemű a k-pop zenepiacán – bemutatkozik a Triple H.
hirdetésMég márciusban jelentette be a Cube Entertainment, hogy egy új alegység projekten dolgoznak, és májusban számíthat a nagyérdemű debütálásukra. Később kiderült, hogy az alegységben HyunA és a Pentagon két tagja, E'Dwan és Hui kapott helyet, s a co-ed trió a Triple H nevet kapta (utalva, hogy mind a hármuknak H betűvel keződik a neve).
A formáció az előkészületek után május elsején jelentette meg debütáló középlemezét 199X címmel, a 365 FRESH dalhoz készített videoklippel karöltve. Az előbb említett szerzemény a 90-es évekbe kalauzol vissza bennünket (akárcsak a kiadvány többi dala), s a klipben a három idolt különböző szerepben láthatjuk: Hui az igazi rosszfiú, HyunA baleset folytán gyilkossá lesz, E'Dawn pedig suicid hajlamú fiatal – véletlen folytán találkoznak és együtt folytatják bűnözői életüket, egészen elfogásukig.
A bemutatkozó EP összesen öt dalt sorakoztat fel (beleértve a 365 FRESH instrumentális változatát), s a nóták megírásában mind a három fiatal idol kivette a részét.
Íme a dallista:
- 바라기
- 365 FRESH
- 꿈이야 생시야
- GIRL GIRL GIRL
- 365 FRESH (Instrumental)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











