Kim Kardashian: „Teljesen más ember vagyok!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már több, mint fél év telt el azóta, hogy a 36 éves, kétgyermekes tévésztárt kirabolták Párizsban, Kim azonban érthető módon azóta sem tette túl magát a történteken.
hirdetésMinden nő rémálmát élte át Kim Kardashian október elején, ugyanis a divathét alatt, hotelszobájában tört rá fegyveresek egy csoportja, és élete kioltásával fenyegette őt meg. A történtek után Kim visszavonult a nyilvánosságtól, és amennyire csak lehetett, eltűnt a kíváncsi tekintetek elől, hogy a maga csendességében dolgozza fel a horrorisztikus éjszaka emlékeit. Azóta szerencsére jobban van, és a köztudatba is visszatért – igaz, sokkal visszafogottabban, mint amilyen azelőtt volt.
Tudom, őrülten hangzik, de ennek meg kellett történnie velem. Ma már teljesen más ember vagyok. Azelőtt anyagias voltam, mostanra azonban hidegen hagynak ezek a dolgok. Boldog vagyok, amiért a gyerekeim ezt az énemet ismerik meg
– magyarázta Kim Ellen DeGeneres műsorában, és azt is elárulta, hogy egyelőre nem tudja, fog-e valaha újra ékszert viselni vagy biztonságban érezni magát – jelenleg is több testőr vigyáz rá még éjszaka is, máskülönben nem tudna aludni.
Kim vallomását bővebben itt tekintheted meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











