Film készül a Rampage játékból
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma már szinte minden nagyobb sikerű játékot felölel a filmipar és kisebb-nagyobb sikerekkel vászonra viszi. 2018-ban újabb példát láthatunk majd erre.
hirdetés
1986-ban jelent meg az első Rampage játék, amivel akkor még játékgépeken játszhattunk. Azután elkezdett fejlődni a „játékipar” is és a nagyobb platformok, úgy, mint a Playstation és a Nintendo teret hódítottak.
A játék annyiból áll, hogy szörnyeket kell irányítni és túlélni velük a rájuk mért támadásokat a hadsereg által. Mindenki ugyanarra gondol? Igen, újabb gigantikus szörnyekkel fognak megküzdeni a színészek a filmvásznon akár csak a Godzillában vagy a Tűzgyűrűben.
2011 novemberében merült fel először a szó arról, hogy filmet készítenének a játékból. A New Line Cinema és John Rickard elkezdett dolgozni a „nyers verzión”.
2015 júniusában már konkrét főszereplője is volt a mozinak Dwayne Johnson személyében és a producert is megnevezték, aki Beau Flynn lett. Júliusban pedig a rendező is testet öltött Brad Peyton személyében, aki olyan filmeket rendezett, mint a San Andreas.
A színészek idén áprilisban elkezdtek aktívan posztolgatni fényképeket a forgatásról, tehát jövőre minden bizonnyal a mozikba fog kerülni a film. Dwayne Johnson már biztosan benne lesz a moziban, mellette szerepet fog még kapni mindenki Negan-e: Jeffrey Dean Morgan, Joe Manganiello, Will Yun Lee, Marley Shelton, Malin Akerman és a Spectre Moneypennyje: Naomie Harris is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











