Nem lesz harmadik évada a Las Sáeznek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sheldry és Dayana is más projekteken dolgozik, így már biztos, hogy nem folytatódik a valóságshow.
hirdetésAz egykori szépségkirálynő Sheldry Sáez és húga, Dayana 2015 tavaszán indították el reality műsorukat, a Las Sáezt, amiben a lányok mindennapjait tekinthették meg a nézők. A műsor két évadot élt meg, ezt követően pedig felmerült a kérdés, hogy folytatják-e a lányok.
A széria nem mindenkinek nyerte el tetszését, sokan magamutogatásnak tekintették és olyanok is akadtak szép számmal, akik úgy vélték, csak megjátszottak voltak az epizódok. A sok kritika és negatív megjegyzés miatt Sheldry nagyon csalódott volt – sokáig nem is nyilatkozott a Las Sáez folytatásáról. Az fájt neki a legjobban, hogy azt állították, róluk, hogy a Kardashian testvéreket akarják utánozni. Ez az oka annak, hogy Sheldry más projekteken kezdett dolgozni – bloggerkedik, vloggerkedik, modellkedik, valamint elkezdett könyvet írni –, Dayana pedig teljes erőbedobással az énekesnői karrierjére koncentrál, így idejükbe nem fér már bele a Las Sáez folytatása.
Sheldry azt is elmesélte, hogy szeretne megállapodni, és barátjával a szakácsként dolgozó, Giulio Lannellivel többször is felmerült köztük a házzasság téma.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Nyáron várható a film premierje.
Anyák napján mutatta meg.













