Új szólólemezzel jelentkezett Jung Eun Ji
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavasszal együtt megérkezett az Apink fővokalistájának, Jung Eun Jinak a második szólólemeze.
hirdetés2011-ben ismerhettük meg Eunjit az Apink nevezetű dél-koreai lánycsapat egyik tagjaként, majd 2016 tavaszán Dream nevezetű debütáló szólólemezét megjelentetve szólistaként is bemutatkozott, amivel nagy sikert aratott.
Idén ismét örülhetnek a rajongók Eunji szólómunkájának, hiszen április 10-én megjelentette második önálló középlemezét 공간 (The Space) címmel, valamint a 너란 봄 (The Sping) dalához készült klip is feltöltésre került. Az előbb említett folk-pop stílusú dal egy korábbi szerelemről szól, a hozzá forgatott rövidfilmben pedig Eunji egy taxisofőr szerepébe bújik, aki a szerelmes párok láttán felidézi a régi boldog emlékeket az exével.
A kiadvány összesen öt szerzeményt sorakoztat fel, beleértve két kollaborációt és a 너란 봄 (The Spring) zongora változatát.
Íme a dallista:
- 너란 봄 (The Sping) (feat. Hareem)
- 처음 느껴본 이별 (feat. Kwak Jin Eon)
- 소녀의 소년
- 서울의 달
- 너란 봄 (The Spring) (Piano Ver.)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











