Lady Gagát versenyre hívták ki
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gaga kisasszonyt nemrég kihívta az egyik kollégája, hogy megmérkőzzenek, ki a jobb. Igen ám, de a versenynek súlya is van, ráadásul egymillió dollárt kap a anyertes. Helyszíne egy arénában lesz.
hirdetés
Lady Gaga már egy éve, hogy berobbant a sztárok világába, de már akadnak ellenségei. Merthogy nemrég az egyik kollégája, Alisa Apps előadóművész kihívta egy dalversenyre. A mérkőzés helyszíne a New York-i Madison Square Gardenben vagy a londoni O2 Arenában lenne. Az énekesnőknek több dalt kellene elénekelniük.
A párbaj győztesének a jutalma 1 millió dollár. Alisa azt nyilatkozta, hogy sajnálja Lady Gagát, aki szerinte nem túl valódi, és tulajdonképpen a zeneipar jól működő marketinggépezetének köszönheti sikerét. „A verseny remek lehetőség arra, hogy kiderüljön, mi tetszik jobban az embereknek: a művi, vagy a valódi” – nyilatkozta a kihívó.
Egyelőre Gaga nem nyilatkozott az ügyben, hogy fellép-e a kolléganője ellen. Sok sikert nekik!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











