Nekik sem sikerült! Válik gyermeke apjától Janet Jackson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint öt év és egy közös kisbaba után válik a férjétől a Grammy-díjas énekesnő.
hirdetésJanet Jackson január 3-án, 50 éves korában adott életet első gyermekének, Eissa Al Manának. Bár ez az időszak kellene, hogy a legboldogabb legyen számukra, férjével, Wissam Al Manával úgy döntöttek, véget vetnak kapcsolatuknak és öt éve tartó házasságuknak. Ennek okát nem hozták nyilvánosságra.
Mindketten elfoglalt emberek, de eltökélték, hogy csak azért is jó szülők lesznek, még ha távol is vannak. A döntést közösen hozták meg, Eissa az édesanyjával marad, aki jelenleg Londonban él
– nyilatkozta a The Mailnek egy bennfentes a szakítás kapcsán.
A pár egyébként 2010-ben, egy szálloda megnyitóján találkozott egymással, kapcsolatuk hamar komolyra fordult. Eljegyzésükre két év múlva került sor és még abban az évben oltár elé álltak, hogy összekössék életüket egy szűk körben tartott ceremónia keretein belül.
via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











