Megasztár 5: kiesett az Adam's Comedy
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tehetséges fiúbanda a harmadik elődöntős kieső lett a 2010-es Megasztár 5. szériájában.
hirdetés
Ezen a héten a sokak által kedvelt fiúbanda, Adam's Comedy esett ki az elődöntőből Csonka Andreas és Varga Bernadett után. Ők kapták a legkevesebb szavazatot, és a zsűri elé kellett állniuk Patai Annával együtt.
A zsűritagok vitatkozásos megbeszélés után a 11 éves Anna mellett döntöttek, így a fiúknak kellett távozniuk a versenyből. A rajongók mind letörtek, de még beszélhetnek kedvenceikkel október 19-én (kedden), 15.00 órától a Megasztár honlapján, ahol a fiúk a legtöbb beérkező kérdésre válaszolni fognak.
Utolsó, a zsűri szerint szörnyen unalmasra sikeredett produkciójukat itt újból meg lehet tekinteni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













