Blac Chyna kérését elutasították – nem lesz belőle Kardashian
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már majdnem egy éve háborúznak egymással Kardashianék és a családba frissen bekerült Chyna.
hirdetésBlac Chyna tavaly kezdett randevúzni Rob Kardashiannal, aki el is jegyezte őt, majd novemberben világra jött közös gyermekük. Ugyan a pár azóta többször is szakított, majd kibékült, Chyna nem titkolta, hogy fel szeretné venni a Kardashian nevet, amit múlt tavasszal hivatalosan is előterjesztett.
A Kardashian-lányok (Kourtney, Kim és Khloe) azonban nem nézték jó szemmel törekvését és decemberben az Egyesült Államok-beli Védjegy és Szabadalmi Irodához fordultak, hogy rajtuk kívül senki se viselhesse a nevet. Saját bevallásuk szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert Chyna egyrészt nem Kardashian, másrészt ők rengeteget dolgoztak a nevüket viselő márka felfuttatásán, sógornőjük pedig csak ronataná annak jó hírét és eladhatóságát.
Az ügy végére hivatalosan is pont került: a K-testvérek győztek, aminek értelmében Chyna akkor sem profitálhat a családi névből, ha Rob mégis úgy dönt, hogy felesül veszi őt.
via Us Weekly
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











