Liam Payne és Cheryl Cole elkezdte szervezni az esküvőt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Múlt héten jött a világra a sztárpár első közös gyermeke, most pedig kapcsolatuk újabb mérföldkövére készülnek.
hirdetés
Bár rajongóik többsége azt hitte, hogy Liam és Cheryl még kisfiuk születése előtt oltár elé állnak, a szerelmesek úgy döntöttek, megvárják a nagy nappal a csemetét, aki március 22-én jött világra Londonban. Ugyan jelenleg még nagyon elfoglaltak a baba körüli teendőkkel, nem titok, hogy szeretnék hivatalosan is összekötni az életüket.
Mivel Cheryl már kétszer megégette magát és kétszer megkapta álmai esküvőjét, ezúttal nem tervez nagy felhajtást – visszafogott, családi-baráti körben tartott ceremónia keretein belül szeretne hozzámenni a One Direction énekeséhez.
Cheryl nem akar cirkuszt, csak a közeli barátait és a családját szeretné maguk körül tudni a nagy napon és persze imádná, ha a kicsi ott ülne majd az ölükben az esküvői fotókon
– nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő barát a Closer magazinnak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













