A végét járja Kim Kardashian és Kanye West házassága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ismerőseik szerint komoly a baj: Kim és Kanye még próbálkoznak, de házasságuk aligha menthető.
hirdetésHónapok óta pletykálják Hollywoodban, hogy befellegzett a sztárpár házasságának, mi több, Kim Kardashian rövid ideig el is költözött férjétől, Kanye Westtől gyerekeikkel. Bár a rapper meggyőzte nejét, hogy ne adja be a válókeresetet és dolgozzanak kapcsolatukon, minden jel arra utal, hogy már a végét járja a 2012-ben indult románc.
Nagyon nehéz időszakon mennek keresztül. Kim mindent megtesz, ami az erejéből csak telik, hogy együtt tartsa a családot. Az utolsó dolog, amire vágyik, az még egy válás. Nem akarja kitenni ennek a gyerekeket
– nyilatkozta egy családi barát a HollywoodLife-nak rámutatva, hogy Kim annak idején megélte, milyen gyerekként egy válás kellős közepébe csöppenni és nem szeretné, ha csemetéi ugyanazon mennének keresztül, mint ő, amikor édesanyja, Kris Jenner és néhai édesapja, Robert Kardashian elváltak.
Ha csak saját magáról lenne szó, akkor minden valószínűség szerint már jó ideje megtette volna a válás felé vezető lépést. Ott van azonban North és Saint, akikre gondolnia kell, így keményen küzd azért, hogy az ő kedvükért megmentse a házasságát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Mintha ikrek lennének.













