Testőrök vigyáznak Kim Kardashian álmára
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 36 éves tévésztár saját bevallása szerint nem alszik jól az öt hónappal ezelőtti rablótámadás óta.
hirdetésKim Kardashian a családjáról szóló valóságshow tegnap esti adásában vallott arról, hogy csak akkor tudja álomra hajtani a fejét, ha legalább négy testőr van a közelében, mivel a mai napig kísértik a Párizsban történtek, amikor fegyveres támadók törték rá hotelszobája ajtaját és vitték el értékeit.
A sorozatsztár bevallotta továbbá, hogy sokat rágódott a történteken és arra a konklúzióra jutott, hogy támadói nyomon követték őt és a testvéreit. A közösségi oldalaknak köszönhetően tudhatták, hogy a húgai bulizni mentek, ő pedig otthon maradt és gyaníthatták, hogy a hotelben nem tartott igényt testőre, az azóta elbocsájtott Pascal Duvier szolgálataira, így kapva kaptak az alkalmon, hogy lecsapjanak rá.
Kim elmonádsa szerint arra is felkészült, hogy megerőszakolják vagy megölik, de szerencsére nem esett a lelki megrázkódtatáson kívül más baja: támadói a zsákmány beszerzése után távoztak, és bár a rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben, a mai napig nem sikerült kézre keríteni a tetteseket annak ellenére sem, hogy januárban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











