Naveen Andrews újra főszerepben?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A CBS csatorna egy új bűnügyi sorozat indítását tervezi, mely a méltán népszerű bestseller író, James Patterson hamarosan megjelenő, Dr Death című regényét veszi alapul.
hirdetés
Az egyelőre az Instinct (Ösztön) címet viselő produkció producere és egyik főszereplője Alan Cumming, aki már a méltán népszerű, A férjem védelmében című sorozatban is megcsillogtatta a tehetségét. Cumming ezúttal egy brilliáns egyetemi professzor és író bőrébe bújik, aki korábban a CIA kötelékeiben dolgozott. A New Yorkban játszódó történet szerint az immár nyugodalmas életet élő egykori ügynök békéje felborul, amikor a rendőrség felkéri, hogy segítsen nekik kézre keríteni egy szökésben lévő, veszélyes sorozatgyilkost.
Naveen Andrews, a Lost sikerszéria és a '90-es évek egyik legkultikusabb, Az angol beteg című romantikus drámájának sztárja a főszereplő régi barátját és kollégáját kelti majd életre, aki mind éleselméjűségben, mind szellemességben méltó riválisa Cumming karakterének.
Szerencsére, a hírek szerint a 48 éves, egzotikus megjelenésű színész jelenlegi mellékszerepe a Sense8 című Netflix drámában nem akadályozza meg, hogy elvállalja ezt a nagyobb volumenű projektet. Amennyiben az Instict szekere beindul és a Sense8 készítőinek is megadják a zöld utat a harmadik évadra, a színésznek valószínűleg mind a két szerepre lesz ideje és lehetősége.
A londoni születésű, indiai felmenőkkel rendelkező színész a Lost befejezése után kevés jelentős munkát vállalt, aminek több oka is volt: 2010-ben magához vette az akkor négyéves kisfiát, és sokáig minden idejét a kis Josh nevelésének szentelte. Ezonkívül elhatározta, hogy csak olyasmihez adja a nevét, amit szerinte is értéket képvisel, és ez még nehezebbé tette számára a munkavállalást, hiszen saját bevallása szerint származása miatt Hollywoodban még mindig nehéz igazán jó szerephez jutnia. Most azonban úgy tűnik, hogy mind a Netflix, mind a CBS ragaszkodik ahhoz az elhatározásához, hogy vele szeretnének dolgozni.
A sorozat forgatási munkálatait még ebben a hónapban megkezdik, New Yorkban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













