Joe Jonas nyitott lenne a Rocktábor folytatására
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hét év telt el a Rocktábor második és eddigi utolsó részének bemutatása óta.
hirdetés
Jövőre már tíz éve lesz, hogy belecsöppentünk a Rocktábor világába, ami hatalmas löketet adott Demi Lovato karrierjének, de természetesen a Jonas Brothers néven zenélő testvéreknek, Joe-nak, Nicknek és Kevinnek is jól jött. A középső testvér nemrég nyilvánosságra hozta, hogy amennyiben úgy hozná a lehetőség és a feltételek is megfelelőek lennének, ő igent mondana egy harmadik filmre.
Ha lenne értelme a forgatókönyvnek, akkor természetesen benne lennék. Mindannyiunk – ezalatt Demit és Nicket értem – nevében mondhatom, hogy szórakoztató lenne újra együtt dologzni
– nyilatkozta az inkább énekesként tevékenykedő Joe, aki jó ötletnek tartaná a karakterek egyetemi éveit filmre vinni, de ragaszkodna ahhoz, hogy a történet sötétebb színezetű legyen, maga a produkció pedig R besorolást kapjon, azaz 18 éven aluliak számára ne legyen megtekinthető.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











