Thomas Sadoskit lenyűgözi Amanda Seyfried várandóssága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Mamma Mia! sztárja rövidesen életet ad párjával közös gyermekének, mely jeles alkalomra már nagyon készül.
hirdetésNovemberben értesültünk róla, hogy Thomas Sadoskival közös első gyermekét hordja a szíve alatt Amanda Seyfried. A pár akkor ugyan még csak fél éve randevúzott egymással, de a színésznő korábban sem csinált titkot abból, hogy minden vágya anyának lenni. Most, hogy valósággá válik az álma, egyre izgatottabb, párja szerint pedig már most is csodálatos édesanyja még meg nem született csemetéjüknek, akinek nemét továbbra sem árulták el.
Büszkébb vagyok Amandára, mint bárkire eddigi életem során, mert már most nagyszerű anyuka, pedig még el sem jött a nagy pillanat
– nyilatkozta a színész, aki Az utolsó szó című film forgatása során ismerte meg Seyfriedet és bevallotta, hogy ő a maga részéről egyszerre izgatott és rémült a ténytől, hamarosan szülőkké válnak.
Még soha életemben nem volt ilyen rémült, mint most!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













