Starity

Bugyiban ment férjhez Lady Gaga

2010. október 14. 21:09   |   Szerző: édrienn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állítólag Gaga és kedvese tovább léptek kapcsolatukban, és sokszori próbálkozás után végül komolyan gondolták mindezt. Most is kitett magáért az énekesnő: kikandikáló bugyiban mondta ki a boldogító igent.

hirdetés
Bugyiban ment férjhez Lady Gaga

Az énekesnő még a nyáron jelentette be decemberre várható Luc Carlosszal való esküvőjét. Úgy látszik, most x-edik próbálkozásra végül komolyan gondolták az újrakezdést, ugyanis sokáig „se veled, se nélküled” kapcsolatban éltek, többek között a kettőjük közti bizonytalanság és amiatt, hogy Gaga vőlegénye igen heves vitákat folytatott az énekesnővel, és nehezen tolerálta  drogfüggőségét. Azonban úgy látszik, most minden helyre állt köztük, különben nem mászkálnának és esküdnének örök hűséget a görög tengerparton fehér „ruhában”. Az állítólagos esküvőt ugyanis Görögország egyik legszebb és legegzotikusabb helyén tartották az egész világtól teljesen elzárva, becsapva ezzel a rajongókat, hiszen az esküvő a kiírt időpontnál jóval hamarabb zajlott le.

Azt terjesztetták egyes internetes portálok, hogy Luc befolyásolja az énekesnőt, akinek emiatt egész munkásságának vége. Ugyanis Lady Gaga egy külön személyiség, akinek muszáj az a bizonyos extra, viszont a férje nem nagyon örül annak, hogyha kedvese egyetlen bugyiban szaladgál a színpadon. Reméljük ez nem befolyásolja az énekesnő zenei életét.

Mindenesetre, sok boldogságot az ifjú párnak!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek