Katie Holmes életében a gyereknevelés az első
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 38 éves színésznő a Town & Country magazin olvasóival osztotta meg a gyerekneveléssel kapcsolatos érzéseit és tapasztalatait.
hirdetésKatie Holmes tíz évvel ezelőtt adott életet Tom Cruise-zal közös kislányának, Surinak, aki hamarosan tinédzserkorba lép, így szeretné minél jobban kihasználni az időt, hogy jó példát mutasson gyermekének.
A gyerekem prioritást élvez, az ő felnevelése az elsődleges feladatom. Nagyon fontos, hogy jelen legyek az életében, és stabil, ártatlan gyerekkort biztosíthassak neki. Áldottnak érzem magam, amiért azzal foglalkozhatom, amivel, de számomra nincs fontosabb dolog a világon annál, mint hogy lássam sikerrel járni a gyerekemet
– magyarázta Katie.
A gyerekek minden nap egy kicsivel távolabb kerülnek a szüleiktől. Ez egy pozitív dolog. Függetlenedniük kell, ami olykor összetöri a szülők szívét. Azt akarjuk, hogy örökké velünk maradjanak. Csodálatos teremtmények, nekünk pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minden szükséges dolgot megkapjanak és utána el kell engednünk őket. Ez utóbbi nagyon-nagyon szomorú dolog számomra.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











