Véget ért Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő és a színész közel egy év együttjárás után döntött a szakítás mellett.
hirdetésKaty Perry és Orlando Bloom kapcsolata körülbelül egy évvel ezelőtt változott meg, amikor már nem barátokként kezdtek egymásra tekinteni. A 2016-os Golden Globe-gálán már érezhető volt a köztük lévő kémia megléte, hiszen szinte el sem mozdultak egymás mellől azon az éjszakán, majd az év márciusában közös nyaralásra indultak Hawaiira, ahol már nem is próbálták titkolni, hogy gyengéd szálak fűzik őket egymáshoz.
A két fél között a házasság és a gyerekvállalás gondolata is felvetődött az elmúlt hónapokban, és bár a tengerentúlon azt pletykálták, Orli hamarosan eljegyzi Katyt, ez már nem következett be. Az egykori szerelmesek megelőzve a médiát, sajtóképviselőik útján tudatták, hogy szeretnék elejét venni a pletykáknak, így bejelentették, hogy pontot tettek viszonyuk végére. Ennek okát ugyan nem hozták nyilvánosságra, ám joggal gyanakszunk arra, hogy a háttérben szigorú menetrendjük áll: míg Katy hamarosan megjelenő negyedik stúdióalbumát népszerűsíti, Orlando a UNICEF élén végzett jótékonysági munkájára fókuszál.

via E! Online
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













