Megérkezett a Battle Beast új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai napon végre a boltok polcaira került a finn zenekar negyedik stúdióalbuma.
hirdetés
Véget ért a várakozás a Battle Beast rajongói számára, hiszen végre a boltok polcaira került a csapat legújabb albuma, a Bringer Of Pain. A lemezt decemberben a King For A Day című dal és a hozzá készült, rajongókkal forgatott kisfilm harangozta be, majd ezt követte a dallista felfedése, és a Familiar Hellhöz készült videó. A finnek már meg is kezdték a lemez népszerűsítését, mely fellépéseken a már jól ismert dalok mellett néhány új szerzemény is helyet kapott a repertoárban.
A Noora Louhimo vezette formáció újdonságát egyébként hatalmas izgalom övezte, hiszen számos felvezetőt megosztottak a nagyérdeművel, a mai napon pedig boldogan jelentették be, hogy a korong immáron hódító útjára indult. Érdekesség, hogy a Bringer Of Pain immáron az új gitárossal, Joona Björkroth-szal a fedélzeten készül el, aki egyébként 2015-ben vette át Anton Kabanen helyét, de hivatalosan csak tavaly avatták hivatalos taggá.
Külön öröm a magyar rajongók számára, hogy a zenekar április 15-én a Barba Negrában fogja bemutatni új korongját a német Majesty zenekar társaságában, mely csapat szintén új albumát hozza el a magyar hallgatóságnak.
További jó hír a metálrajongók számára, hogy a szimfonikus metált játszó Edenbridge zenekar is a mai napon jelentette meg legújabb nagylemezét, ami a The Great Momentum elenevezést kapta. Az ő korongjukat a Shiantara című dalhoz készült dalszöveges kisfilm előzte meg még decemberben, majd később SPV lemezkiadó jóvoltából belehallgathattunk a lemez többi dalába is. Néhány napja a csapat új kisfilmmel örvendeztette meg rajongótáborát, ugyanis bemutatták a The Moment Is Now című dalukhoz forgatott különleges videóklipet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











