Rosie Huntington-Whiteley babát vár?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 29 éves brit szupermodellről árulkodó fotók készültek a közelmúltban, melyek arra engednek következtetni, hogy áldott állapotban van.
hirdetésJason Statham egy évvel ezelőtt kérte meg Rosie Huntington-Whiteley kezét, ám azóta is nagy a csend a pár körül, nem tudni, mikor készülnek oltár elé állni. Mindazonáltal egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a modell és a színész magasabb szintre kívánják helyezni a kapcsolatukat, ugyanis a Rosie-ról a közelmúltban készült felvételek arról árulkodnak, hogy gyermekáldás elé néznek a szerelmesek.
Rosie év elején az Instagramon megosztott fotója is gyanúval töltötte el a rajongókat, hiszen a szőkeség a felvételen egy túlméretezett poncsót viselt, mintha azzal próbálná leplezni pocakját. Egyik követője meg is kérdezte tőle, hogy várandós-e, ám a hozzászólás perceken belül törlésre került a sztár által.
A lesifotósokat azonban már nem tudta ilyen egyszerűen kicselezni a színésznőként is érvényesülni próbáló szépség, akik a LAX repülőtéren csípték el őt, amint túlméretezett kabátjával próbálta takargatni a hasát, de még így is kivillant a gömbölyödő forma.
Természetesen az is megeshet, hogy Rosie csupán felszedett néhány kilót, hiszen azóta sem reagált a pletykákra, bár nem ritka Hollywoodban, hogy a hölgyek az utolsó pillanatig titokban tartják a küszöbön lévő gyermekáldást. (Gondoljuk csak Megan Foxra vagy Eva Mendesre!)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













