Csúszik a Bűbájos boszorkák rebootjának megjelenése
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az eredeti tervek szerint még idén műsorára tűzte volna a The CW a régi-új sorozatot.
hirdetésBár már tavaly is pletykáltak egy esetleges folytatásról Hollywoodban, csak januárban lett hivatalos, hogy ismét a Halliwell-nővérek kerülnek a középpontba. Az örömbe azonban üröm is vegyült a bejelentés nyomán, hiszen mint megtudtuk, a felújított történetben már nem a korábbi színészek (Holly Marie Combs, Alyssa Milano, Rose McGowan, Shannen Doherty) alakítják kedvenceinket és a történet sem napjainkban, hanem az 1970-es években játszódik majd.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hogy haladnak a készítők a sorozat előkészületeivel, az azonban biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén biztosan nem kerül a képernyőkre a széria, ugyanis annak executive producere, Jennie Snyder Urman túlságosan elfoglalt másik nagyszabású produkciójával, a Jane the Virginnel, így a Bűbájos boszorkák leghamarabb 2018-ban ülteti majd a televíziók elé a rajongókat.
via Metro
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











